Vajon mi lett volna, ha Sherlock és Jane már tinédzserként is a legjobb barátok? Ha tovább olvasod megtudod! :)
Szinte kibírhatatlan hőség köszöntött Angliára a nyári szünet első hetében. Jane nagyon örült, hogy végre kettesben lehet az egyetlen fiúval, akiben igazán megbízik.
A szülei üzleti útra mentek Cambridge-be, a nővere Harriet, pedig valamilyen fesztiválra a haverjaival. Alig várta, hogy láthassa Sherlockot. Nem mintha, nem találkoznának a tanév közben minden nap, de az más. Most senki sem zavarhatja őket, nyugodtan beszélgethetnek bármiről. Aznap ebédre várta barátját. Jane gyümölcssalátát készített a nagy melegre való tekintettel, különösen, hogy Sherlock olyan ritkán evett, hogy az már feltűnő volt.
Sherlock pontosan meg is jelent délben, a háta mögött eldugott tulipán csokorral a kezében, amiről tudta, hogy Jane kedvence. Észrevétlenül a háta mögé lopózott és elé tartotta a virágokat.
- Ó, Sherlock, ez gyönyörű!
- Nem kell megköszönnöd! Tudom, hogy a kedvenced.
Olyan kiskutya szemekkel nézett rá, hogy Jane legszívesebben a nyakába ugrott volna.
- Gyere, a hátsó kertben terítettem meg.
- Jane, nem kellett volna ennyit fáradnod!- mondta mikor észrevette az asztalon lévő nagy tál gyümölcssalátát.
- Mióta fáradság néhány epret, banánt meg kivit összevágni?
- Nem azért mondtam.
Étkezés közben még ejtettek pár szót.
- Hogy van Mycroft?
- Nem jött haza Londonból. Munkát vállalt a kormánynál. Képzelheted, a szüleim milyen büszkék rá.
- Rád is büszkék, Sherlock!
- Így gondolod? Én nem vettem észre!
- Igen, így gondolom! Próbálnak köztetek nem különbséget tenni, még ha nem is sikerül nekik mindig. Az én őseim is ilyenek. Ezért is nem jöttünk ki soha Harryvel.
A rádióban a Boney M; Never Change Lovers In The Middle Of The Night
című száma csendült fel. Sherlock megfogta Jane kezeit és felhúzta a székből.
- Táncoljunk!
- Mi? Sherlock, mi még sosem táncoltunk!
- Ezért itt az ideje, hogy megpróbáljuk!
Jane átkarolta a nyakát, ő pedig átölelte barátnője derekát.
A lány hegyes kis melle neki feszült és furcsa, zavarba ejtő érzés töltötte el. Sosem kerültek még ilyen közel egymáshoz. Hírtelen felindulásból megcsókolta. Legnagyobb meglepetésére Jane nem lökte el, nem vágta pofon, csak gyengéden vissza csókolt.
- Sajnálom, Jane! Nem tudom mi ütött belém.
- Semmi baj! Sherlock, talán félsz tőlem?
- Azt akarod, hogy féljek tőled?
- Dehogy! Miért gondolod, hogy most ezzel valamiféle bűnt követtünk el?
- Mert te és én barátok vagyunk és ez olyan... nem is tudom, hogy milyen.
- Sherlock, megtörtént. Ha neked annyira rossz volt ígérem elfelejtem az egészet.
- Egy szóval sem állítottam, hogy nem volt jó. Csak tudod milyen vagyok. Menekülök mindenfajta emberi érzés elől.
- Tudom. Én azt javaslom, barátkozz a gondolattal, hogy nem élhetsz egész életedben gépként. Most pedig gyere, segíts bevinni a tányérokat.
Nem beszéltek már azon a napon többet a csókról, hanem elfeküdtek a hűvös nappaliban a sarokülőn. Elnyomta őket az álom. Sherlock csak este ébredt fel, Jane pedig még mindig aludt. Finoman nyomott egy puszit a lány homlokára és távozott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése