Másféle sors

Hogyan alakult volna Jane élet, ha sosem ismeri meg Sherlock-ot és a végzet Moriarty karjaiba sodorja? A folytatásban mindenre fény derül.

Az Úr 1980. esztendejében a festői szépségű angliai kisvárosban Church Stretton-ban egy Jane nevű leánygyermek látta meg a napvilágot a Watson család első gyermekeként.
A gyerekkora és fiatalkora már nem volt olyan csodálatos. Egymás után jöttek a kistestvérek, amivel nem is lett volna semmi baj, mert Jane rajongásig imádta a három öccsét. De az apjuk alkolista lett, aki gyakran verte az édesanyjukat és néha őket is. Tizenöt évesen Jane-nek elege lett mindenből.
Elege lett az apjából, aki az iszákosságával nyomorba döntötte őket. Elege lett a szegénységből, a verésből és bár nagyon szerette az anyját, belőle is, amiért soha nem tett semmit hogy megszabaduljanak a zsarnoki valakitől, aki az apjuknak nevezte magát.
Komolyabb párkapcsolata nem alakulhatott ki, mert mindenki tudta milyen a családi háttere. A fiúk akik udvaroltak neki, nem merték bevállalni egy ilyen após jelölttel az oldalán.

Jane húszéves korára teljesen remény vesztett és elkeseredett lett. Döntésre jutott; elmegy. Sajnálta az anyját és a testvéreit , de tudta, ha nem menekül és felejti el a múltját, előbb- utóbb talán még meg is ölné az apját.
Egyik este aztán összeszedte minden spórolt pénzét, mit évek alatt keserves kínokkal kuporgatott össze, vásárolt egy vonatjegyet és május 17-én éjjel meg sem állt Londonig.


Kibérelt egy szobát és a lakással szembeni éjszakai bárban lett pultos lány.  Fél évvel később már enyhülni kezdtek benne a sérelmei. A pénze még mindig kevés volt, de tudta, hogy egyszer jobb lesz.
Ha szabadnapos volt, gyakran járt sétálni. Nem hitte volna, hogy egy az egyik ilyen kiruccanása alkalmával gyökeresen megváltozik az élete. Az utca kellős közepén elfogta a rosszullét. Szédült, majd foltokat látott a levegőben és puff... ájultan rogyott össze az ott lévő ház ajtójában.
Mikor észhez tért, meglepődött, hogy nem kórházban van, még csak nem is az utcán, hanem egy idegen hálószobában. Az ágy mellett egy jóképű férfi ült. Szénfekete haja volt és barna szemei. Jane levette a vizes borogatást a homlokáról és megpróbált felülni.
- Csak lassan Ms.Watson! Nem lenne jó ha megint elájulna!-mondta okítóan az idegen.
- Hol vagyok? Ki maga? És egyáltalán honnan tudja a nevemet?
- Csak hogy sorrendben legyünk; a lakásomon van, eszméletlenül találtam kegyedet az ajtóban. A nevem Jim Moriarty. Belenyúltam a táskájába, amiért elnézést kell kérnem, de másképp nem tudhattam volna meg a nevét. És ha nincs ellenedre tegeződhetnénk.
- Persze! Helló, én Jane vagyok, de gondolom, már tudod.

Mire félhomály ereszkedett a városra, Jane egy kedves kis étteremben találta magát Jimmel egyetemben.  Már az első randin az ágyban kötöttek ki és Jane úgy érezte életében először, hogy igazán él. Moriarty szenvedélyes és heves szerető volt. Egy héttel később eljegyezték egymást, a lány felmondott a munkahelyén és Jimhez költözött.
Az esküvő időpontját hat hónappal később, arra a napra időzítették amikor Jane Londonba jött. Egy szerény szertartás keretében mondták ki az igent a Westminster Cathedral-ban.


Jane élete mesébe illő lett, amilyenre mindig is vágyott. Jim mellett ha akart mindennap fodrászhoz mehetett, méregdrága cipőkben és ruhákban járt, akárcsak a férje. Jim minden hónapban meglepte valami mesés ékszerrel, vagy márkás parfümmel. Az egyetlen dolog amit furcsállt, hogy a lakásukban egyre gyakrabban bukkannak fel különféle alakok akikkel Jim „üzletel” de ebben az időben még nem tulajdonított nagy jelentőséget neki.


Ahogy múltak az évek Jane megtudta az igazságot Jimről. Hogy mindene a szervezett bűnözés és egy nap még sokra viszi ez ügyben. Maga sem akarta elhinni, hogy mennyire nem zavarja a dolog. Szerették egymást, maga mögött hagyta a régi életét, luxusban élt és csak ez számított.


Öt éves házasok voltak, amikor Jimet egy ismeretlen férfi kereste, hogy szeretne neki dolgozni. Mivel csak Jane volt otthon vele beszélt. Ő pedig szíves örömest adta át az üzenet.
- Ma délelőtt itt járt egy embert, hogy neked akar dolgozni.
- Milyen ember volt?- kérdezte Moriarty miközben az ölébe húzta a kedves nejét.
- Magas, szőke amolyan kigyúrt izomagy típus. A neve Sebastian Moran ezredes. Katona volt Líbiában, egy hónapja jött vissza.
- Hívd fel, hogy holnap délután várom itt a lakásban. Jobban meg akarom ismerni. De előtte várj egy percet, cicus!- mondta és egy őrületes csókban forrtak össze az ajkaik.
Következő nap illemtudóan félrevonult a hálószobába az állásinterjú idejére. Egy órával később benyitottak hozzá.
- Most már kijöhetsz, ha akarsz! Már végeztünk.
- És felvetted?
- Igen, mostantól nekem dolgozik. Megfelelőbb embert nem is találhattam volna. Elmagyaráztam neki, hogy a te szavaidat is olyan parancsnak vegye mintha én mondanám.
- Köszönöm drágám, de nem hinném, hogy valaha egy gyilkológépre lenne szükségem! Sokkal jobban aggódom, inkább miattad!
- Ne félj, hozzám sosem jutnak el!- válaszolta és kezet csókolt a nőnek.


Újabb öt év telt, mire Jim Moriarty bűnözési hálózata kiteljesedett. Még mindig rémesen unatkozott, mert nem talált magához illő személyt, aki minden téren egyenrangú ellenfél lenne. Egészen addig a napig. Egy blogra akadt a neten. A szerzője pedig egy konzultáns detektív, név szerint Sherlock Holmes. Ott olyan dolgokra olvasott amiről tudta, megtalálta azt egyetlen riválisát aki intellektuálisan egyenrangú. És neki el kell, hogy pusztítsa.
Akcióba lendült. Jöttek az emberek, akik valamilyen segítségre szorultak, ő pedig segített és cserébe Sherlockot kellett megölniük. Amikor taxis és a Fekete Lótusz nevű bűnbanda csődöt mondott, a saját kezébe vette az ügyet.
Jane látta, hogy kezd teljesen belegárgyulni a Sherlock- mániába, de nem tehetett semmit. Végül Jimet letartóztatták ékszerlopásért és mert egyszerre betört a Bank of Englandbe, a Towerbe és a Pentonville börtönbe.
Jane majd az eszét vesztette, de Sebastian végig azzal nyugtatta, hogy hiába hívták a tárgyalásra szakértő tanunak azt a Holmes nevű fickót, azt esküdtek meglettek fenyegetve és el kell, hogy engedjék.
Minden úgy történt, ahogy Moran megmondta. Jim hazament és minden folytatódott ott ahol abba maradt.

Eltelt néhány nap és Jane telefon pittyegésre ébredt egyik hajnalban. Nem az ő telefonja jelzett, így nyugodtan vissza aludt. Reggel Jimet már nem találta a lakásban. Rossz érzése volt egész nap, tudta, hogy valami szörnyűség fog történni.
A megérzéseiben most sem csalódott. Sebastian este borzalmas hírt közölt vele. Jim a St. Bart's kórház tetején főbelőtte magát, mielőtt rávette Sherlock Holmest is az öngyilkosságra. A holtteste pedig eltűnt. Jane-nek teljesen világos volt, hogy a detektív bátyja, Mycroft Holmes aki a kormánynak dolgozik, ő tüntette el a férje hulláját. De ha bármit csinál, hozzá is eljutnak, és akár még a börtönben is kerülhet egész további életére. Kénytelen volt nyugton maradni.
Mély depresszióba esett, de Sebastian Moran mindent megtett, hogy kihúzza újdonsült főnöknőjét a gödörből.

Két évvel később hallotta a tévéből és az újságokból, hogy Sherlock Holmes visszatért, csak megjátszotta a halálát, hogy megmentse a barátai. Teljességgel közönyösen reagált rá. Jimet senki sem támaszthatja fel.
Elutazott a szülővárosába, hogy számon kérje a rettenetes gyerekkorát a szüleitől, de kiderült, hogy már ők is rég halottak. Az egyik öccsét megtalálta, aki elmegyógyintézetben végezte, valószínűleg a könyörtelen élethelyzet miatt. Jane elment meglátogatni, de nem volt olyan állapotban, hogy beszélni tudjon vele.
Vissza utazott Londonba, ahol Jim lakásában leélte hátralévő éveit. Sebastian a haláláig mellette maradt.
2025. szeptember 31-én reggel, Moran holtan találta az ágyban. A halál oka szívinkfartus. Álmában érte, semmit sem érzett.

A Brompton temetőben helyezték örök nyugalomra, Sebastian a legszebb márvány sírkőből készítette a nyughelyét. De őt már az anyagi javak nem foglalkoztatták.
Valahol egy másik világban lebegett és ha vissza nézett, maga mögött látta egykori otthonát. Ahol most más emberek kezdenek új életet, más célokkal.