Múltból a jelenbe

Történetünk az 1700-as évekbeli Angliában, egy tanyán kezdődik. Jane Watson és a nővére éldegélnek itt békességben. Egy napon váratlan baleset történik, és főhősnőnk háromszáz évet ugrik az időben. A mai kor Londonába csöppen és találkozik Sherlock Holmes-al.








Valahol Angliában; 1750

Jane Watson szokás szerint korán kelt. Ez így volt, mióta csak az eszét tudta. Gyermekkorában is sokat segített a farmon a szüleinek Harriettel, a nővérével együtt. Nem voltak a legjobb testvérek, de szerették egymást. Mióta anyjuk és apjuk távozott az élők sorából, még szorosabb lett a kapcsolatuk.   Az idősebb lány éjjel-nappal varrt és szőtt, hogy legyen pénzük, Jane pedig a ház körüli teendőket látta el, beleértve az állatokat is. A lovak, a tehén, a csirkék, a kutya és a macskák minden reggel boldogan fogadták. Esténként holt fáradtan került ágyba, de ilyenkor arról álmodozott milyen világ terülhet el a tanyán kívül. A legközelebbi falunál sosem mentek messzebbre. Gyerekként iskolába jártak oda, most pedig általában a piacra eladni a megvarrt holmikat. Ezen alkalmakkor gyakran kérdezték, hogy a nyakában lévő medalion nem-e eladó?
- Nem.-mondta határozottan.
A világ minden kincséért sem vált volna meg tőle, hiszen az édesanyjáé volt. Egy téli napon Jane rőzséért készült közeli erdőbe.
- Elmegyek egy kis tűzrevalóért.
- Jól van de, ne maradj soká tudod, hogy hamar besötétedik.
- Igyekszem vissza, ígérem.
Elegendő gally szedése után, mikor indult volna hazafelé, lópaták dobogását hallotta. Egy szempillantás alatt előtte termedt egy erdei tolvaj.
- Áh, szép kisasszony! Csak így, magányosan a sűrű erdőben?
- Kérem, ne bántson!
- Eszem ágába sincs bántani téged, ha ideadod azt a medált a nyakadból.
- Kérjen akármit, csak azt ne kívánja!
- Hát, ha nem adod szép szerével, erőszakkal elveszem!
Megpróbált elfutni, de a bandita utolérte. Kitépte a nyakából az ékszert, majd Jane csak egy ütést érzett, és ájultan rogyott össze.


London; napjainkban

Baker Street 221b. Sherlock Holmes, az eszes nyomozó lakcíme. Ő a világ egyetlen konzultáns detektíve, maga találta fel a szakmát. Szokása mindenkit lenézni és hülyének titulálni, ha épp jó kedve van.
A ház előtt egy rendőrkocsi parkolt le. Gregory Lestrade, a Scotland Yard felügyelője szállt ki. Ha elakadtak valamilyen ügyben, mindig Holmes segítségét kérte.
- Milyen új megoldhatatlan rejtélyt hozott nekem, felügyelő? Nem jött volna ide, ha nem így lenne.
- Ma reggel a Soho egyik sikátorában egy fiatal nőt találtak eszméletlenül. Nem volt nála igazolvány, sem semmilyen más irat. Mikor a kórházban felakarták venni az adatait, születési idejének az 1720-as évet adta meg. Valami furcsa régi ruha volt rajta és azóta is úgy viselkedik mintha a múltból jött volna.
- Melyik kórházban van?
- A Bart's-ban. Jön végre?
- De nem rendőrautóban.
- Nagyszerű.- mondta Lestrade és leviharzott a lépcsőn.

Tíz perccel később...

- Agyrázkódása van. Elég nagy ütést kapott a fejére. Nagyon megvan ijedve, így kérem ha lehet...
- Ne legyek önmagam.
- Pontosan.
Jane sápadtan és rémülten feküdt az egy ágyas kórteremben. Amint meglátta a belépő két férfit szeretett volna  felülni.
- Ne keljen fel! Most pihenésre van szüksége!- mondta az idősebb.
- Sherlock Holmes.- nyújtotta a kezét a fiatalabbik.
Jane remegve, de szintén kezet nyújtott.
- Jane Watson.- motyogta.
Sherlock ekkor intett a felügyelőnek.
- Kifelé.
- Tessék?
- Kettesben kell maradnom vele.
- Hát jó.- morogta amaz.
Sherlock helyet foglalt az ágy melletti széken.
- Miért küldte őt ki?
- Szólíts Sherlocknak. Azért mert csak zavarna, hogy itt szuszog a nyakamban és nem hagy rendesen dolgozni. Most pedig meséld el, mire emlékszel.
- Legutoljára az erdőben voltam tűzifát gyűjteni. Mikor menni készültem megjelent egy férfi lóháton és a medálomat akarta a nyakamból. Nem adtam neki és szaladni kezdtem. Utolért, elvette a nyakéket, majd azt hiszem fejbe vágott, mert innentől nem emlékszem semmire. Itt ébredtem, és ez egy nagyon érdekes hely. Szokatlan ruhákban járnak az emberek és ez a sok különös tárgy!
A detektív megeresztett egy félmosolyt. Felállt a székről.
- Most elmégy?- kérdezte Jane.
- Igen, de ígérem, hamarosan visszajövök!
Azzal már ki is lépett a folyosón várakozó Lestrade elé, akihez idő közben, Sally Donovan őrmester is csatlakozott.
- Nos?
- Nagyon úgy tűnik, hogy az állítása helytálló Lestrade,de ezen kívül semmi biztosat nem tudok, hogy kirabolták, van egy nővére, eddig egy tanyán élt és most azt sem tudja hol van.
- Inkább meg sem kérdezem ezeket honnan következtette ki.- szólt  gúnyosan Sally.
- Azt, hogy kirabolták ő mondta a többit pedig láttam. Hogy előbbre jussak a dologban, neki is segítenie kell. Mikor engedik ki?
- Ha minden jól megy egy hét múlva.
- Nagyszerű!- rikkantotta Sherlock.- Addig mindent elrendezhetek, hogy nálam lakhasson amég meg nem oldódik ez az eset.
- Csak nem azt akarja mondani, hogy odaköltözteti magához ezt a nőt?- kérdezte elhűlve Greg.
- Megmondaná hová máshová tehetném? Ha kikerül innen nincs hova mennie, nincs pénze sem semmi mása. Jó helyen lesz nálam, és az ügyét is segít megoldani.
- Mert, maga aztán a törődés mintaképe, Hangyás!- vetette oda a színesbőrű rendőrnő.
- Donovan, foglalkozzon a saját dolgával, vagy Andersonnal, azt tette a múlt éjjel is.
Sallynek még hápogni sem volt ideje, mire észbe kapott Sherlock már el is tűnt. Odahaza Mrs. Hudson, a főbérlője fogadta.
- Sherlock, mit művelt már megint? A konyhában a plafonon egy óriási folt éktelenkedik! Tudja, hogy ezt felszámítom a lakbérben?
- A folt egy elhibázott kísérlet maradványa. Mrs. Hudson szeretném megkérni valamire! Menjen el és vásároljon néhány ruhát egy fiatal hölgynek! A mérete nagyjából megegyezik az önével.
- Talán barátnője van, drágám?
- Nem, ellentétben van új ügyfelem. Meglehetősen furcsa esettel állok szemben, úgy hogy körülbelül egy hét múlva ideköltözik!
- Ideköltözik?! Miért nem mondta eddig, hogy lakótársat keres?
- Nem örökre jön, de most nincs hova mennie és nélküle nem tudom megoldani a problémáját, így a legjobb ha idehozom!
A házinéni kieresztett egy hangos sóhajt, majd távozott.

Másnap reggel Jane ébredés után kikelt az ágyból és az ablakhoz sétált. Minden új volt számára. Az utcán rengeteg ember mászkált, az úton pedig furcsa szekerek közlekedtek. Ezeket  nem lovak húzták, hanem úgy tűnt mintha maguktól mennének. Szerette volna felfedezni ezt a világot, de egyedül nem mert kimenni. Nagyon kíváncsi volt, mikor jön látogatóba megint az a kedves fiatalember, Sherlock. Amint meglátta, tudta, hogy megbízhat benne. Ő maga sem értette miért, mert sosem szavazott könnyen bizalmat idegeneknek. Sherlock azonban más volt. Ebéd után csak merengett maga elé még végül elaludt.  Nemsokára Sherlock jelent meg, kezében egy szatyorral amiben a Mrs. Hudson által vásárolt holmik lapultak. Látta aludni, így leült a székbe és látványosan unatkozott.
- Helló!- mondta, miután a lány felébredt.
- Sherlock!
- Hogy érzed magad?
- Kicsit jobban.
- Csodás. Nézd, hoztam neked pár dolgot, aminek hasznát veheted idebent és majd a kórházon kívül is.
- Szívemből köszönöm!
- Nincs mit. Jane, egy héten belül kikerülsz innen és arra gondoltam, hogy hozzám költözhetnél még düllőre jutunk az ügyedben.
- Nagyon köszönöm, de mit fog hozzá szólni a kedvesed, hogy egy idegen nőt oda cipelsz, aki szemmel láthatóan nagyon megvan zavarodva?
- Nincs kedvesem, nem az én területem. Egyetlen társaságom Mrs. Hudson a főbérlőm, ő pedig már tud rólad, és amúgy is jön nekem egy szívességgel. Pár éve a férjét halálra ítélték Floridában. Én segítettem neki.
- Megmentetted a kivégzéstől?
- Dehogy, hozzásegítettem.

Hat nappal később Janet egészségesnek nyilvánították és hazaküldték. Nagyon csinos volt farmernadrágban, narancssárga pólóban és farmerdzsekiben. Sherlock ment érte és nagy nehezen még egy taxiba is sikerült betuszkolnia. Mikor megérkeztek szinte kiugrott a kocsiból.
- Na, ugye, nem is volt olyan szörnyű?
- Sherlock, ez borzalmas! Ilyen szekeret még éltemben nem láttam! Hogy vagytok képesek nap mint nap ezekben utazni?!
- Nyugi, majd megszokod.
Sherlock bekopogott, mire az idős hölgy ajtót nyitott. Átölelte a fiatal férfit.
- Sherlock!
- Mrs. Hudson, ő Ms. Jane Watson!
- Jöjjenek be!
Mikor felértek az emeletre, Jane tátott szájjal megállt a szoba közepén. Azt sem tudta hová nézzen. Rengetek új tárgy került a látóterébe amiről fogalma sem volt hogyan funkcionálnak. Este lett mire Sherlock bevezette a modern technika rejtelmeibe. Csak ámúlt-bámúlt, legjobban a tévé lepte meg, „emberek a dobozban” ahogy ő hívta.
- Jane, a rossz kórházi koszt után gondolom, ennél valami finomat, elvinnélek vacsorázni.
- Jól van, de ugye nem azon az autón megyünk, vagy min?
- Nem, a Northumberland Street öt perc gyalog.
- Hál'Istennek! Mit gondolsz árulnak sült menyétet?
- Hát, ha sült menyétet nem is, de valami más kedvedre valót biztosan.
Amint leültek egy aztalhoz az étteremben, rögtön odament hozzájuk egy férfi.
- Sherlock! Válasszon bármit az étlapról, természetesen az én vendégem a partnerével együtt!
- Én nem vagyok a partnere!- tiltakozott Jane.
- Ez a fickó egyszer megmentette az életem!
- Bemutatom Angelót. Három éve bebizonyítottam Lestrade-nek, hogy egy kegyetlen hármas gyilkosság idején, Angeló a város másik végén épp betört valahová.
- Tisztára mosta a nevem.
- Így is mondhatjuk.
- Ha ő nincs, engem bevarrnak.
- Így is bevarrtak.
- Hozok gyorsan egy gyertyát! Úgy romantikusabb!
- Mi nem találkán vagyunk!- szólt utána Jane, de a pasas rá sem hederített.
Ms. Watson végül sült menyét helyett egy tál spagettivel is beérte, ami meglehetősen ízletesnek bizonyult, közben pedig kedélyesen elbeszélgettek Sherlokkal. Vacsora után visszamentek a lakásba, de már túlságosan kimerült volt az este folytatásához.
- Azt hiszem én felmegyek és lefekszem. Jó éjt, Sherlock!
- Jó éjt, Jane!

Reggel leballagott a nappaliba. Az asztalnál Sherlock ült újságot olvasva. Előtte pedig olyan teríték heverészett, amit a fiatal ő csak a király asztalán tudott elképzelni.
- Jó reggelt!
- Áh, Jane! Kipihented magad?
- Igen, jobbat aludtam, mint a kórházban.
- Nyilvánvaló. Most pedig egyél, mert reggeli után megyünk felgöngyölíteni az ügyed.
- Te nem eszel?
- Munka előtt nem eszem, az emésztés lelassítja az agyam.
Étkezés után taxival Sherlock elvitette magukat a Sohoba. Az autóban való utazás megint kikészítette Janet, falfehéren szállt ki a járműből.
- Mi a baj?- kérdezte a detektív őszinte aggodalommal.
- Rosszul vagyok, forog a gyomrom.
- Lélegezz mélyeket, mindjárt jobb lesz! Nem lesz könnyű hozzá szoknod.
- Nekem mondod? Egyébként, miért jöttünk ide?
- Elviszlek abba a sikátorba ahol megtaláltak, hátha eszedbe jut, hogyan kerültél oda.
Az átjáróban Sherlock megfogta a nő két vállát.
- Jane! Most koncentrálj! Csukd be a szemed! Kutass az emlékeid között! Mi történt a köztes időben miközben ide kerültél?
Jane mindent bevetett, hogy emlékezni tudjon de nem sikerült. Tíz perc múlva a zokogás határán megszólalt.
- Sherlock, ez nem megy! Annyira sajnálom, de nem emlékszem! Kérlek, ne haragudj!
- Nem haragszom rád! És nehogy ezért sírva fakadj nekem! Gyere, beteszlek egy taxiba ami hazavisz. Nekem van még egy kis dolgom.
Miután Janet haza fuvaroztatta, Sherlock a  Scotland Yard felé vette az irányt, hogy tanulmányozhassa az aktáját. Életében először nem volt semmi nyom amin elindulhatott. A világon semmit nem talált az iratokban, pedig már olyan lehetetlen ötletek is eszébe jutottak, hogy egy szemtanu nem látott-e egy időkaput formáló lyukat a földön vagy hasonlót.
Eközben Jane túl élt még egy utat és a lakásba érve Mrs Hudson-höz ment beszélgetni. Sherlock csak este jött meg.
- Elmegyünk vacsorázni?- kérdezte a kanapén üldögélő lányt.
- Ez minden vágyam! Már éhen halok! Most hová?
- Az utca végén van jó kínai. Onnan tudom, hogy jó, hogy kopott a kilincs alsó része.
- Most egy szót sem értettem abból amit mondtál, de felőlem mehetünk.
A kisvendéglő még a tegnapinál is jobban tetszett Jane-nek a mézes csirke pedig egyenesen levette lábról. Éjjel sehogy sem bírt elaludni. Lement a konyhába főzni egy teát. Meglepetésére Sherlockot pillantotta meg az asztal felett. Szokás szerint kísérletezett.
- Szervusz!
- Jane! Minden rendben?
- Persze, csak nem tudok aludni.
- Ha már itt vagy, ide adnád azt a lombikot?
- Micsodát adjak oda?
- Azt az üveg edényt a pultról.
- Oh persze, tessék!
- Köszönöm!
Innentől már nem sokat beszélgettek, Jane ámulattal bámulta a cselekményt, majd mikor megitta a teáját visszament a szobájába.

Egy hónappal késő...

Sherlock kénytelen volt belátni, hogy nem tudja megoldani az ügyet. Csak azt nem tudta, hogyan mondja el. Jane már nagyon vágyott volna vissza a saját idejébe. De ami még jobban aggasztotta, hogy túlságosan is megkedvelte az ifjú hölgyet. Sőt, szinte már a barátjának tartotta. Egyik este rászánta magát a vallomásra.
- Jane! Beszélnem kell veled!
- Itt vagyok mondhatod!
- Jobb lenne, ha leülnél.
A lány kíváncsian meredt rá.
- Nem is tudom hogy mondjam el. Nem tudom megoldani az ügyed. Örökre itt kell maradnod.
- Hogy mondod?
- Mindent jól hallottál.
A lányból kitört a sírás és felszaladt az emeletre. Sherlock jobbnak látta most egyedül hagyni. Következő nap került elő vörös szemekkel.
- Figyelj rám! Itt maradsz velem és az asszisztensem leszel. Ne aggódj, van elég pénzem, hogy téged is eltartsalak. Tudom, min mész keresztül, de az idő megoldja.
- Nem érted Sherlock?! Soha többé nem látom a nővérem sem mást a világomból, romba dőlt az életem! Én a munkára születtem és itt nem tudok tehenet fejni!
- Ha minden áron dolgozni akarsz, majd kitalálunk valamit. Ezért mondtam, hogy legyél az asszisztensem.
- Az micsoda?
- Ugyanazt csinálod mint most, csak mások ügyeit oldjuk meg. Majd irányítalak, hogy mikor hogyan segíts.
- Sherlock, ezt sosem tudom meghálálni!
- Elég nekem, ha a segítségemre leszel.

Két hét múlva Jane állást kapott Angeló éttermében pincérnőként, Sherlock közbenjárásával. Jól megfértek egymás mellett, addigra már kiismerte annyira Sherlock hangulatait és szokásait, hogy kezelni tudja őket. Ha pedig hegedült, a fiatal nő a mennyekben érezte magát.

Sherlock dörömbölt a fürdőszoba ajtaján.
- Jane! Mit csinálsz még mindig odabent? Fél órával ezelőtt telefonált Lestrade, és mi még mindig itt vagyunk!
- Higgadj már, le Sherlock! Azonnal kint leszek! Nem hinném hogy megoldanák az esetet mire odaérünk, elvégre nem véletlenül telefonált Greg.
- Ti mióta használtok közvetlen megszólítást egymással?
- Sok mindent észrevennél ha nem azzal lennél elfoglalva, hogy a nap huszonnégy órájából húszat duzzogással töltesz.
- Hogyne duzzognék, mikor sosem vagy itthon?
- Én dolgozom Sherlock! Dolgozom! Te pedig egész nap itthon ülsz a házi köntösödben és kísérletezel meg hegedülsz!
- Azt hittem szereted ha hegedülök.
- Szeretem is. De mit látok mikor este hazajövök? Ülsz a tévé előtt és a hírekkel meg a reklámokkal veszekszel!
- De ha egyszer mind hazudik!
- Jól van, menjünk mert úgy látom mindjárt felrobban az agyad.-mondta mikor kilépett a fürdő ajtaján.
- Na végre! Már arra gondoltam, hogy itt őszülök bele a várakozásba!
Azzal lementek a ház elé taxit fogni.