A vámpír gróf (1.rész)

Megrázó gyilkosság veri fel London nyugalmát. Jane találkozik egy személlyel a múltból, aki ismerős és ismeretlen érzéseket indít el benne. Sherlock pedig szembetalálja magát a nő múltjának olyan momentumaival, amit álmában sem gondolt volna.

Janet a telefonja csörgése ébresztette a legszebb álmából. Kijelzőn Gregory Lestrade neve villogott.
- Greg!
- Jane!
- Mi történt?
- Gyilkosság, a Soho egyik sikátorában. Egy hajléktalan középkorú férfi. Nem tudom Sherlock mit csinál, de rángasd ide, mert nem tudom elérni a mobilját. Ilyet még sosem láttatok!
- Nemsokára ott vagyunk!

Jane kiugrott az ágyból, és magára rángatta a hajnalban levetett ruháit. Az este egy sürgős eset miatt behívták a kórházba. A fáradtságtól szinte kóválygott. Kisietett a nappaliba, ahol nem volt meglepve amikor Sherlockot a díványon találta, aki az unalomtól a halálán volt.

-  Szedelődzködj most rögtön! Greg hívott és szerintem ez a meló tetszeni fog.

A Soho mocskos, húgyszagú sikátorában Jane szemügyre vette a holttestet. Muszáj volt minden egyes porcikáját végignéznie a szerencsétlenül járt férfinek, ugyanis nem hitt a szemének.
Vagy inkább csak szeretett volna nem hinni. A halottat az utolsó csepp véréig lecsapolták, ez okozta a halálát. Látott már ilyet. De ez annyira régen volt, hogy bele sem szeretett volna gondolni. Tudta, hogy ez kinek a műve. Róla is azt hitte, hogy réges rég halott már. Legalábbis remélte. A fejében a gondolatok kergették egymást. Sherlock a szokásos módon vizsgálódott körül, de Jane nem bírt tovább a helyszínen maradni.

Beszállt egy taxiba és a Baker Streetre vitette magát. Odahaza a hűtőből kiemelt egy palack bort és töltött magának. A pohár felénél tartott amikor lépeseket hallott a háta mögött. Megfordult és szembetalálta magát azzal az emberrel akire sosem gondolt volna, hogy újra látja; élete első és egyetlen igaz szerelmével.
- Jane!
- Rudolph!- suttogta elfúló hangon és a következő másodpercben a konyha kövezetén terült el eszméletlenül.

Mikor felébredt egy ismeretlen és sötét szobában találta magát. Csak egy tucat gyertya szolgált fényforrásul.
- Hogy érzed magad, kedvesem?- kérdezte egy lágy férfihang.
- Reménykedem, hogy álmodom és nem te vagy az.- mondta Jane és az egyre erősödő émelygésének köszönhetően kiürítette a gyomra tartalmát az ágy melletti kukába. A férfi az ágy szélére ült és nyugtatóan simogatta a hátát.
- Rudolph, azt hiszem ezt nem kéne végig ...-de nem tudta elmondani, mert kiadott magából még egy adagot.
- Ó kicsim, nem ismeretlen dolog számomra a rosszulléted. Nem kell szégyellned.

Mikor Jane jobban lett, tudta Rudolph mire gondol. Még ennyi idő után is fájdalom hasított a szívébe, ha rá gondolt. A közös gyermekükre, aki már nem láthatta meg ezt a világot. Megrohamozták az emlékei.

- Mondd, miért mentettél meg akkor? Miért nem hagytál meghalni a gyerekünkkel együtt? Egy olyan életre ítéltél, ahol végig kellett néznem minden szerettem és barátom halálát, még annyira elegem lett mindenből, hogy elhagytalak és próbáltam egyedül boldogulni és megfeledkezni az egészről, már amennyire lehet! Egy nyomorult vámpír vagyok, bassza meg!

A férfinek fájtak a szavai. Még több mint háromszáz év elmúltával is halálosan szerette ezt a nőt. Ezért is segített rajta, amikor a gyermekükön már nem lehetett.

- És méghozzá nem is rosszul boldogultál! Közel száz éve, hogy utoljára láttalak, de gyönyörűbb vagy mint valaha, Jane.
Ezt akár ő is mondhatta volna. Rudolph ugyanolyan jóképű és igéző szemű volt, akárcsak évszázadokkal ezelőtt. Az ébenfekete haja és a kék szemei még ennyi idő elmúltával is megbabonázták.
- Sajnálom, drágám, kérlek bocsáss meg! Nagyon érzéketlen dolog volt tőlem, felemlegetni a lányunk halálát.
- Hadd kérdezzek valamit; mi a fűzfán fütyülő rézangyaláért jöttél te vissza és találtál meg engem? És azt hiszed, nem tudom, hogy újrakezdted a gyilkolást? És ugyanúgy nem tehetek ellened semmit, mint 1922-ben.  Túl sok minden történt velünk ahhoz, hogy megöltelek volna. És most sem teszem meg, nem lennék rá képes. De a rendőrségre sem mehetek. Mégis mit mondanék nekik? Halihó, a férjem egy vámpír, de semmi gáz, mert én is az vagyok, de csukják már le, az úgy az idők végezetéig, mert egy kegyetlen gyilkos? Ja, és a világon semmi értelme, mert neki, néhány hitvány rács úgysem akadály.
- Talán csak rosszul élted eddig az életed, kedves.
- Azt nem hinném! Na, én leléptem! 

De nem tudott elindulni. A hirtelen felállástól elszédült és az ott termő férfi karjába esett.
- Kérlek, ne menj még! Annyi mindent szeretnék neked  megmutatni! Egy másik szintre emelni a létünket, Jane! És én még mindig szeretlek!
- Neked ebbe ha jól emlékszem, beletartozik és tartozott a gyilkolás is. Ezért is hagytalak el!
- Most nem erre gondoltam. Várd ki velem az éjszakát, és ha nem tetszik amit mutatok, hagylak elmenni és nem zavarlak többé!
- Rendben.

Gyengéden átkarolta és a másik szobába vezette. Szintén gyertyák égtek és két koporsó állt a szobában.
- Mi a...? Ezt nem mondod komolyan, hogy még mindig koporsóban alszol? Reménytelenül ódivatú vagy!
- Ez a vámpírmódi már vagy ezer éve, szerelmem.
- Vámpírmódi egy nagy túróst! Te semmit sem változtál, Rudolph!
- Te viszont annál inkább! Alig ismertelek fel, amikor megláttalak.
- Tényleg, ha már itt tartunk! Hogy találtál meg?
- Mindent megtudsz még időben, ígérem! De most inkább pihenj, alig állsz a lábadon. 

Besegítette Janet a koporsóba, megvárta amíg a nő elhelyezkedik és mellé feküdt.
- Jobb ha a közeledben leszek, csak amíg el nem alszol.- azzal a nő nyakába csókolt.
Jane testén végigfutott a hideg. Régi, ismerős érzés lett úrrá rajta. A férfire nézett, akinek már a tekintetétől is remegni kezdett a térde. Megragadta a tarkóját és forró csókban forrtak össze az ajkaik.

Folytatása következik!