Megérzés

Igen, mint látjátok visszatértem több mint egy év után. Ez is eljött végre, nem gondoltátok volna igaz? De újra itt vagyok és remélem, hogy tetszeni fog a történet!

Jane életében sokadik alkalommal is az ösztöneire hallgat és ezáltal megmenti Sherlockot. A detektívet hidegen hagyják az efféle dolgok, egészen addig, amíg maga nem kerül ilyen helyzetbe.

Jane éjjel tizenegykor még mindig álmatlanul forgolódott. A gyomra furcsa görcsbe rándult mióta Sherlockot a nappaliban hagyta egy órával ezelőtt. Ellenállhatatlan késztetés érzett, hogy lemenjen és megnézze mit csinál. Rossz érzése volt vele kapcsolatban.

Nem tétovázott tovább, felkelt és leballagott az emeltről. A sejtése most sem hagyta cserben. Sherlock a fotelben aludt, az ingujja felgyűrve, a karjából egy tű lógott ki.
- Ez meg akar halni.- mondta magának félhangosan.- Na várj csak! Majd adok én neked, Sherlock Holmes!
A konyhába sétált a csaphoz, engedett egy pohár vizet, és egyesen az alvó férfi  arcába öntötte. Sherlock felriadt.
- Jane!
- Sherlock! Szóval, mi a ma esti program? Morfium vagy kokain?- kérdezte idegesen, miközben kihúzta a tűt barátja vénájából.
- Kokain oldat, hét százalékos.  És nem vagyok kíváncsi  a szentbeszédre, Jane.
- Csak azt mond meg, ha már mindenképpen kiakarod magad nyírni, akkor miért fáradozol vele ennyit? Kérj meg engem, örömest megteszem, mert ilyenkor szívem szerint megfojtanálak! Most pedig mars az ágyba, mindjárt megyek én is és ajánlom, hogy ott legyél mire visszajövök!
Két perccel később egy injekcióval tért vissza Sherlockhoz a szobájába. Kézbe vette a kezét és finoman beadta neki a folyadékot a kézfejébe.
- Ez mi volt?
- Kálcium, semlegesíti a drogot. Többet itthon nem nagyon tudok érted tenni. Most aludj, itt maradok veled.
Befeküdt az ágyba Sherlock mellé, de még sokáig képtelen volt aludni, még végül hajnalban feladta a teste a küzdelmet.

Másnap délelőtt a férfi egy kérdessél fordult hozzá.
- Jane, honnan tudtad, hogy mi történt? Egy órája mentél fel aludni.
- Igen, de nem bírtam. Éreztem, hogy valami baj van.
- Ugyan már, inkább azt mond, hogy a tegnap esti lasagne miatt nem tudtál elaludni. Azt talán még el is hinném.
- Jól van, nem vitatkozom veled, csak nehogy egyszer te is megtapasztald ezt az érzést!

Egy héttel később, egy szerda reggel Sherlock képtelen volt levenni a szemét Jane-ről. Megpróbálta elhessegetni a gondolatot, hogy valami rossz fog vele történni, de mindhiába.
 Jane ma gyalog ment dolgozni, észrevétlenül követni kezdte. Egy kereszteződésnél hirtelen szem elől tévesztette. Fogalma sem volt, hová tűnt el, egészen addig még egy velőtrázó női sikolyt nem hallott egy közeli sikátorból. Mint aki az eszét vesztette, odafutott és szinte beleremegett a látványba. Jane egy férfival hadakozott,  aki megpróbálta levetkőztetni.

Sherlock odaugrott, lerántotta a fickót a doktornőről és iszonyatos erővel csépelni kezdte. Egy jól irányzott jobb egyenessel kiütötte a támadót, aki elterül a földön. Egy elégedett pillantást vetett a művére, majd a betonon fekvő Jane-hez sietett.
- Jane, hallasz engem?
- Te meg mit keresel itt? -kérdezte, de egy másodperc múlva már halotthalványan, csukott szemmel feküdt Sherlock karjai között.

Ismerős hely tárult elé, mikor magához tért. Sherlock szobájában volt, aki, az ágy mellett ült egy széken. A hideg vizes borogatás lecsúszott a szemére. Levette a homlokáról és megpróbált felülni, de nagyon gyenge volt. Sírni kezdett, barátja pedig átült az ágy szélére és megölelte.
- Jaj, Istenem Sherlock!
- Ugye nem bántott?
- Nem, csak szörnyen megijedtem és minden erőm elhagyott. Még sosem történt ilyen velem. Ha te nem vagy ott, megerőszakol!- zokogta.
- Nincs semmi baj, vége van.- mondta amaz miközben finoman beletúrt a hosszú, szőke hajba.
- Egyébként, hogy kerültél oda?
- Megéreztem.
Jane nem szólt semmit, csak bágyadtan bólintott.
- Valószínűleg sokkot kaptál. Pihenned kell. Ne hozzak neked valamit?
- Hozz légy szíves egy teát!
Sherlock pár perccel később visszajött egy bögre teával, Jane háta alá tornyozta a párnákat és segített neki felülni. Még mindig rettenetesen sápadt volt, és Sherlock szinte minden pillanatban attól rettegett, hogy ismét elájul.
- Ne menj el kérlek!- siránkozott miután visszafeküdt az ágyba.
- Nem megyek én sehova. Most már nyugodj meg, nem hagylak magadra!- mondta azzal kényelembe helyezte magát a nő mellett.

Jane átaludta a napot. Estére elég erősnek érezte magát, hogy lezuhanyozzon. Sherlock végig a konyhában volt, és kikötötte neki, hogy kiabáljon, ha úgy érzi megint elfogja a gyengeség. Szerencsére nem így lett,  a saját lábán ment vissza a szobába,  de Holmes szorosan mellette lépett, ha véletlenül összeesne. Bekísérte a szobába és segített neki lefeküdni.
- Jobban érzed magad?
- Egy kicsit, de még mindig nem fogtam fel ezt az egészet.
- Megértem.
- Itt maradnál velem? Csak addig amég el nem alszom.
- Persze.

Lefeküdt mellé és átölelte. Jane a mellkasára hajtotta a fejét és hagyta, hogy Sherlock szívverése álomba ringassa. Ő maga hallgatta barátnője szuszogását és kisimított egy kósza hajtincset az arcából.
Tudta, hogy egy nálánál nagyobb erő kényszerítette, hogy ma Jane nyomában legyen. Ezzel a gondolattal az agyában, hunyta le a szemét és szenderült az álmok birodalmába.